2 milliárdos beruházás, 40 százalékos kapacitásbővítés

A francia Ceva cégcsoport fejlesztési elképzeléseinek részeként 2 milliárd forint összegű beruházás valósult meg Budapesten - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön a fővárosban az új üzemcsarnok átadásán.


Zsigó Róbert hozzátette: a beruházás eredményeként a Ceva-Phylaxia Zrt. gyártókapacitása mintegy 40 százalékkal növekszik, és mintegy 15-20 ember számára teremt új munkahelyet a jövő év tavaszától. A társaságnál most 450-en dolgoznak. A Ceva csoport az elképzelések szerint további fejlesztéseket is tervez az országban.

Emlékeztetett: a Ceva csoport 1991 óta van jelen Magyarországon. A Ceva a világ tíz legjelentősebb vállalatcsoportja között van, amelynek egyik - a baromfi vakcina-gyártásban meghatározó - üzeme Magyarországon működik.

Zsigó Róbert arról is beszélt, hogy a cégcsoport tevékenységének köszönhetően az állatorvosi vakcina-gyártás Magyarországon mára sikerágazat lett. Ennek a sikernek a gyökerei mintegy száz évre nyúlnak vissza, amikor Köves János megalapította a Phylaxia Oltóanyagtermelő Rt.-t. Így az ország méltán lehet büszke a magyar állatorvosok teljesítményére, akik munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar családok asztalára egészséges és biztonságos élelmiszer kerüljön.

Kozák Péter, a Ceva csoport magyarországi vezetője elmondta: az elmúlt két évtizedben egy belföldi érdekeltségű vállalatból a Ceva Magyarországon egy 450 embert foglalkoztató nemzetközi céggé nőtte ki magát. A magyar vállalat sikereit leginkább a baromfi vakcináknak köszönheti. Ezzel az oltóanyaggal a Ceva-Phylaxia Zrt. látja el az ország baromfitenyésztőinek jelentős részét, de jut belőle a világ számos országába is. Budapest az egyik stratégiai központja lett a Ceva csoportnak. A magyar fővárosban azonban nemcsak gyártási tevékenység folyik, hanem színvonalas kutató-fejlesztő munka is 120 ember részvételével - közölte.

Máté László, a Ceva közép- és kelet-európai, valamint törökországi zónaigazgatója az MTI-nek elmondta: a Ceva-Phylaxia Zrt. árbevétele a múlt évben valamivel meghaladta a 13 milliárd forintot. Ebből a belföldi értékesítés árbevétele 3 milliárd forint volt, a kivitelé pedig több mint 10 milliárd forintot tett ki. A magyar cég árbevétele 2013-ban összességében mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző  évit. A Ceva-Phylaxia Zrt.-nél az árbevétel további növekedésével kalkulálnak az idén, ami a várakozások szerint mintegy 14,5 milliárd forint lesz.

A zónaigazgató tájékoztatott arról is, hogy a Ceva az elmúlt hét évben 13 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A mostani 2 milliárd forintos beruházás is része ennek - jegyezte meg. A következő öt évben a csoport részéről további 12 milliárd forint befektetésre lehet számítani Magyarországon a tervek szerint - mondta Máté László.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: